Rólam

Deffend Gyöngyi

Deffend Gyöngyi vagyok a GyöngyCoaching életre hívója!

Küldetésem

Szeretem elgondolkodtatni és új nézőpont felé terelni az ügyfeleimet, ezzel fejlesztve önmaguk megismerését, kreativitásuk kiélését, új szempontok és megoldások kiaknázását. 

Személyiségemmel és egyedi coach stílusommal a lehető legrövidebb idő alatt segítséget tudjak nyújtani a hozzám fordulóknak. 

Sikerélmény, ha az ügyfelek elégedettek, sikeresek és boldogan távoznak a coaching ülésekről. 

Fontos számomra a tiszta kommunikáció, mert meggyőződésem, hogy a kimondott szónak súlya van. 

2006-ban a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi karán, ezt követően 2016-ban az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán végeztem.  

A jog mellett a másik fő érdeklődési köröm a pszichológia világa volt. Ennek kapcsán találkoztam a coaching szemlélettel.

A munkámból kifolyólag rengeteg pozitív visszajelzést kaptam a munkatársaktól, feletteseimtől, partnercégek képviselőitől. Ezek mindig erősítettek abban, hogy emberekkel kell foglalkoznom, sőt ezt tovább kell fejlesztenem.

A HR területen eltöltött 25 év után, saját tapasztalataimra alapozva kezdtem bele az első coaching képzésbe. Ezt később a különféle továbbképzések sora követte. 

Hitem szerint a mai rohanó világban, a „fogyasztói társadalom” forgatagában a tudatosság, a döntéskényszer, a felelősségvállalás, a stressz, a motiváció vagy éppen a céltalanság útját járóknak nagyon komoly segítséget tud nyújtani a coaching folyamat.

Mára már tudom, hogy a sikeres coaching ülések azok, amelyek visznek előre és motiválnak! 

Ezen a pályán a legnagyobb segítségem a szakmai alázat, a másik ember iránti tisztelet, pozitív életszemlélet, az elhivatottság, amely nélkül számomra nem létezik coaching folyamat. 

A felelősség alázatossá tesz, hiszen az „anyag”, amivel dolgozom: a lélek! 

Hogyan segítek Neked?

Coachként dolgozni egyrészről nagyon érdekes folyamat, másrészről roppant nehéz és felelősségteljes kihívás. A coach is minden egyes ülés alkalmával fejlődik és tanul az ügyfeleivel. Úgy, mint a jogban, itt is minden eset egyedi! Mint ahogy nincs két egyforma ember, két egyenlő megtapasztalás, probléma sem.  

Célzott kérdéseimmel, figyelmemmel és őszinteséggel vezetlek az utadon. Tükröt mutatok neked, amelyben felismerheted a valódi önmagad, hogy ezt követően  megtaláld a számodra legjobb és legoptimálisabb megoldást!

Feladatom, hogy a kérdéseimmel segítem meglátni azt, ami olykor elérhetetlennek, bonyolultnak látszik. A közös munkánk során folyamatos visszajelzéseket adok a fejlődésedről!

A coaching célja saját hitvallásom szerint: a megterhelő és problémás élethelyzetből kimozdulni! Merj és tudj változtatni rajta!

Néhány eszköz, melyeket használok a rendszerszemléletű megoldás orientált coachingban:

  • Hatékony kérdések
  • Neuro Lingvisztikus Programozás 
  • Tranzakcióanalízis 
  • Rendszerállítás eszközei
  • Néhány modell a teljesség igénye nélkül: Grow modell, ÉFT technika, 7C rendszer, kártya használat (3+1 kártya, 5 kártya, 12 kártya), idővonal, DISC, Driverek, egogramm, életciklus modell, stb.